Kezdetektől Mercedes rajongó vagyok, ami valahol a szocialista időkben eltöltött gyerekkoromban kezdődött, a német turisták állati menő W123-asaival és W116-osaival.
Emlékszem édesapámmal egy komoly programnak számított, amikor 8-10 éves koromban a balatoni üdülőtelep parkolóját végigjártuk és megnézegettük az összes nyugati csodát.
Természetesen a buzéria első megvalósulási formája nem is lehetett más, mint egy csodaszép W123-as, az első igazi saját autóm.
A következő már a Baby Benz utód W202-es volt, már a faceliftes verzió 1998-ból, imádtam. Mai szemmel egyszerű volt mint egy ék, a régi 2 literes szívó blokkal, 136 lóerővel.
Eltelt kb 10 év és nagyon erős bennem a vágy, hogy megint kellene egy szépség. De milyen legyen? A W201 C-osztály továbbra is tetszik, de nem elég nagy (jó magasra nőttem). A W124-esek között is vannak csodaszépek, nyilván a csúcsok csúcsa az 500E/E500, de azok manapság 30-40ezer eurót kóstálnak. Viszont a V8 az mégiscsak V8, ezen a vonalon érdemes elindulni.
Az utód a W210, ami sem formájával, sem minőségével nem tudott megfogni, pedig abban már volt jófajta E55 AMG verzióval, szívó V8-cal. A kombi (S210) ráadásul hatalmas és ritka. Csak hát rozsdásodik, mint a fene.
Logikusan a következő lépés a W211, ami már egy sokkal jobban sikerült konstrukció, viszont nem annyira stabil és megbízható, mint a W124 (főleg nem annyira mint a W123), viszont kellően nagy és modern, rengeteg motorverzióval elérhető és már az áruk is egész jól alakul. Nekem főleg a 2003-2006 közti facelift előtti verziók tetszenek, valahogy a facelift utáni orrkialakítással nem tudtam megbarátkozni. Sok szempontból pedig azok jobbak, mint az első verziók, állítólag 2000 alkatrészt változtattak, de erről még lesz szó később.
Ha a V8 benzines verziókat nézzük, akkor 4 verzió jöhet szóba: E500 (5,0), facelift utáni E500 (5,4literes), E55 AMG (V8 Kompressor, facelift előtt), E63 AMG (szívó V8, facelift után).
Mindegyikből van szedán és kombi. A nem AMG verzióknál létezik Sport Paket és létezik AMG Paket, ami gyakorlatilag spoiler szettet jelent, iilleszkedő alufelnit és belül sportosabb megjelenést (+ kormányváltó).
A magyarországi kínálatban eleve nagyon ritkák a megkímélt darabok, a nagy benzinesek még inkább. A legjellemzőbb verzió az E200 Kompressor, a hat hengeresek közül az E240, E320 és az E350. Ez utóbbi már 272 lóerős, sőt létezik az E350 CGI verzió is, ami pedig már 292 lóerő. Szóval, ha csak az erő számít, akkor egy E350 a 7 sebességes váltóval simán tud mindent, amit kívánni lehet. Egy gyönyörű sport csomaggal nagyon nagyon kívánatos darab tud lenni.
Viszont nálam beakadt a V8, nincs mit tenni. Ráadásul kombit szeretnék, néha biciklit hordani, meg egyszerűen jobban tetszik a kombi sziluettje és a nagy feneke, főleg a sportos verziók esetében.
Facelift előtti modellek esetében tehát adott az E500 és az E55. Az E55 a maga 473 lóerejével és brutális hangjával, alul jelentkező nyomatéktengerével és még józan ésszel követhető fenntarthatóságával egy ideális választás, ráadásul biztos klasszikus státuszba fog emelkedni pár éven belül. Egy szép állapotú, kevés km-es E55 kombi a cikk írásakor kicsivel 20ezer euró alatt áll meg a mobile.de-n.
E500 kombiból sok az Elegance kivitelű, világos belsős családi autó, van jó néhány Avantgarde kivitelű, ami sokkal időtállóbb belső színkombinációt és egy értelmesen kinéző 5 ágú felnit jelent. Az E500 szívó V8asa 308lóerőt tud, ami nyilván bőven elég bármihez, ráadásul a 7 sebességes automata váltó jár hozzá (a világ első 7 sebességes automatája), míg az E55 a jó erős 5 sebességest tudhatja magáénak. Erről jut eszembe, hogy létezik összkerekes E500 4matic is, amihez szintén az 5 sebsséges váltó jár (ugyanúgy mint az E350 4matic-hoz).
Nagypapás Elegance kivitelt nem szeretnék, a legideálisabb egy Sport vagy AMG csomaggal díszített E500 kombi lenne, sötét belsővel.
Nos, innen indulunk. :)
Folyt. köv.